merevedési zavar

Mi okozhat merevedési zavart, és mit lehet tenni ellene?

A férfi lét fontos eleme a nemiség megélése. Igaz ez a hódítás szakaszára és az ágyban megéltekre egyaránt. A párkapcsolatban, házasságban élők éppen úgy igénylik a másik nem visszajelzését, mint azok, akik még keresik az igazit.

A merevedési zavar pedig éppen nem az, ami a pozitív szexuális tapasztalatok egyike lenne. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy akár betegség is állhat a háttérben, melynek kezelésével a tünet is megszűnik.

A merevedési zavarnak több oka is lehet, de szerencsére lehet kezelni. Sokakkal előfordult már, hogy egy átmulatott éjszaka után nem úgy funkcionáltak a dolgok az ágyban, ahogyan az megszokott. Az időszakosan előforduló kudarc azonban nem egyenlő a merevedési zavarral. A rendszeres alkoholfogyasztás, az egészségtelen életmód viszont biztosan negatív hatással vannak az állóképességre. A szív-és érrendszeri problémák és az idegátviteli megbetegedések gyakran járnak együtt merevedési zavarral. A magas vérnyomásra szedett készítmények szintén kiválthatják a problémát. Ilyenkor fontos a szakember felkeresése, aki gyógyszerváltással, vagy életmódbeli tanácsokkal igyekszik az érintettek szolgálatára lenni.

Ugyanakkor nem mehetünk el a dolog pszichés oldala mellett. A partnerrel kialakított kapcsolat, a rendszeres nézeteltérések, veszekedések éppen úgy okozhatnak merevedési zavart, mint az, ha folyamatos stressz van jelen az érintett életében. A feszültség kezelése szintén elsajátítható folyamat, de az is nagyon fontos, hogy a partnerrel őszinte kommunikáció történjen a témával kapcsolatban. Ez olyan dolog, amiről a legtöbben még mindig nem beszélnek szívesen. Fontos lenne pedig akár szakember segítségét kérni, és párterápia, szexológus felkeresés keretein belül átbeszélni azt, hogy mi okozhatja az ágybeli problémát. Ha a szervrendszeri probléma kizárható, akkor egyértelműen pszichés háttérrel kell számolni.

 

A merevedési zavar orvosolható, sőt, akár olyan természetes hatóanyagú készítmények is elérhetőek napjainkban, melyek mellékhatások és kockázatok nélkül segítik a tartós merevedés megvalósulás. Élvezd újra nemiséged megélését, és fedezd fel a szexualitásban rejlő örömöket újszerű magaslatokban! A segítségkérés nem szégyen, sőt, az első lépés afelé, hogy mihamarabb sikerüljön visszatérni korábbi önmagadhoz.