SAJTÓ

 

Best Of-válogatás Dés László legsikeresebb dalaiból
2000-11-15.

A Budapest Music Center (BMC) kiadásában holnap jelenik meg Dés László Ennyi a dal című válogatásalbuma. Dés László most egy ideig nem akar slágereket írni: inkább hangszere, a szaxofon és egy saját zenekar létrehozása foglalkoztatja.

- A nyolcvanas-kilencvenes években írt slágereit már korábban is megjelentethette volna. Miért most született meg a Best Of-album?

- Az elmúlt években több kiadó is megkeresett a válogatáslemez ötletével, de mindig úgy éreztem, hogy még korai, s mindig benne voltam valami nagy munkában. Most viszont lezártam egy korszakot, egy ideig biztosan nem fogok slágerzenével foglalkozni, s ez a cezúra, meg talán az életkorom is indokolja, hogy megjelenjen egy Best Of-album.

- A Best Of Dés László sokak számára nemcsak a Szerelem első vérig és a Sose halunk meg, A dzsungel könyve és A miniszter félrelép zenéjét, hanem a Dimenzió együttest vagy az Akasztottak című kortárszenei alkotását is jelenti. Ezek hiányoznak a lemezről.

- Az elmúlt két évtizedben viszonylag széles műfaji spektrumban dolgoztam, így elkerülhetetlen volt, hogy bizonyos szempontok szerint válogassunk. Olyan szerzeményeim kaptak most helyet, amelyek a dal műfajába tartoznak. Van közöttük musicalrészlet és filmzene is. A mostani lemezen egyébként csak a lírai dalaim szerepelnek, s talán egy év múlva kiadunk egy válogatást a lendületesebb zenékből. Két új felvétel is szerepel a lemezen: Balu és Maugli duettjét most Charlie és Gerendás Péter énekelte el, míg egy új dalt - Geszti Péter szövegére - én énekelek.

- Miért nem akar slágerzenével foglalkozni?

- Nem akarok belekerülni a mókuskerékbe. Szeretném folytatni azt a zenei világot, amit 1993-ban, a Trio Stendhal feloszlásakor abbahagytam, s ami valójában a Dimenziónak is folytatása lenne. Szeretnék végre szaxofonozni: naponta több órát gyakorolni, s egy saját zenekart is. Hogy kikkel játszom majd együtt, azt a zene dönti el.

- Színházi és filmzenei felkérést sem vállal?

- A legutóbbi szemlén bemutatott filmek közül kettőnek - Fonyó Gergely: Keljfeljancsi, Molnár György: Egyszer élünk - én írtam a zenéjét, és az alkalmazott zeneszerzés továbbra is érdekel, ha a feladat szimpatikus számomra. Újabban a mozgás, a balett foglalkoztat, s ez zenekari terveimmel is egybevág.

- Tervezik-e a Best Of-lemez élő bemutatóját?

- Jó lenne a második lemez megjelenése előtt, 2001 őszén egy turnét és egy pesti bemutatót tartani, amin az összes előadó - köztük Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János, Udvaros Dorottya, Demjén Ferenc, Presser Gábor, Gerendás Péter, Somló Tamás, Geszti Péter és sokan mások - fellépne. Ez elsősorban pénz és időegyeztetés kérdése.
Retkes Attila

 

Lantos Zoltán Babos Gyula Kaltenecker Zsolt Horváth Kornél Berki Tamás Balázs Elemér Fekete-Kovács Kornél Ifj. Szakcsi-Lakatos Béla Dés László Barcza Horváth József Borbély Mihály Oláh Kálmán