ARCHÍV

 

Jazz Showcase – jazz-tehetségbörze

2008. január 4–6., péntek-vasárnap
16.00–22.00
Művészetek Palotája
Fesztivál Színház

(részletes program letöltése)


2008. január 9-11. között Lantos Zoltán a London Philharmonic Orchestra improvizációs tréningjének egyik oktatója lesz.

Részletes program

Kecskemét főterén több mint hétezer néző előtt adott nagysikerű koncertet Al di Meola és a Midsummer Night Quartet. A világhírű gitárművész erre az estére vendégként meghívta Horváth Kornélt, aki Al di Meola legutóbbi lemezén is közreműködött.


Oláh Kálmán júniusban Amerikában megjelent Always című albumát a JazzTimes októberi száma méltatja, a Downbeat magazin kritikusától pedig az igen ritka 4 csillagos értékelést kapta.


A Magyar Jazzművészek Társaságának 2007-ben elért eredményei

A Magyar Jazzművészek Társaságát Babos Gyula, Balázs Elemér, Berki Tamás, Borbély Mihály, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán, Oláh Kálmán, Szakcsi-Lakatos Béla és ahozzájuk kapcsolódó zenekarok alkotják.

A magyar jazz nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy a Társaság művészei 2007-ben több mint 170 koncertet adtak külföldön. 15 európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Mexikóban, Indiában és Kínában koncerteztek. Főbb fesztiválok, amelyeken társaságunk tagjai részt vettek: North Sea Jazz Fesztivál, Londoni Jazz Fesztivál, Jyväskylä Summer Jazz, Kainuu Jazz Spring, Freiberg Jazz Fesztivál, Danube Music Fesztivál, Jazz Art Music Fesztivál Schwabisch Hall, Wellenklaenge Lunz Am See, Jazzycolors Paris,  Jazz for Sail Kassa, Jazzexchange Bremen, Schleswig-Holsteini Fesztivál, Dinant Jazz Nights.

Társaságunk zenekarai 2007-ben több mint 650 koncertet adtak Magyarországon, s olyan kiemelkedő hazai fesztiválokon vettek részt, mint a Művészetek völgye, a Zempléni Művészeti Fesztivál, a MOL Budapest Jazz Fesztivál, a Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál, a Savaria Történelmi Karnevál, a Pécsi Napok vagy a Szolnoki Jazz Fesztivál, illetve a Művészetek Palotája koncert sorozatai.

A társaság által szervezett Columbus Jazzklubban 2007-ben 147 koncert került megrendezésre, ahol mintegy 210 zenész lépett fel a meghívott 65 zenekarral. A zenekarok közül 24 a Társaság tagjaihoz tartozott, a további 41 pedig Társaságon kívüli fellépő volt.

A Columbus Jazz klub programjainak céges támogatói voltak: a T-Mobile az Audi és a Sony Ericsson, a CIB Bank, a Közlönykiadó, az ESMA, a Generali, de támogatta a klubot az NKA, az EJI, az MZTSZ és Budapest Főváros Közgyűlése is.

A Magyar Jazzművészek Társasága - a Hungarofesttel  együttműködve, az NKA támogatásával - szervezte kiemelt nagy rendezvényét, az „EURÓPA JAZZHÍD 2007 - BUDAPEST JAM” koncertsorozatot, mely az Európa Fesztivál nyitórendezvénye volt. A két nagyszínpadon megtartott 14 koncerten 109 muzsikus lépett fel, a meghívott külföldi fellépők 10 európai országot képviseltek. A Társaság célja, hogy ez az európai csatlakozásunk előestéjén megrendezett esemény hagyományt teremtsen, a jazz műfaján keresztül szimbolizálva a közös Európát.

2007 végén dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter úr, kiemelve a Társaság alapítása óta elért hazai és külföldi sikereit, egy három évre szóló támogatói szándéknyilatkozatot írt alá Szakcsi Lakatos Bélával, a társaság elnökével a társaság zavartalan művészi munkájának biztosítása érdekében.

A Magyar Jazzművészek Társasága és a Pernye András Alapítvány közös támogatásával 2007 decemberében 40 év után újra megjelent a Noran kiadó gondozásában Pernye András: A Jazz című könyve.

A Magyar Jazzművészek Társaságának célja 2008-ban is folyamatosan szervezni a Columbus Jazzklub programját, újabb kiemelt nagyrendezvényeket létrehozni, és még több fellépési lehetőséget biztosítani a magyar jazzművészeknek külföldön.

A Társaság tagjai közül 2007-ben Dés Lászlót Kossuth-díjjal, Berki Tamást a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki.


A Noran kiadó december 12-én, szerdán délután 5 órakor sajtótájékoztatóval egybekötött könyvbemutatón mutatja be Pernye András: A jazz című könyvét. A könyv kiadása a Magyar Jazzművészek Társasága támogatásával valósult meg. Közreműködik Dés László, aki a könyv előszavát, és Fehér Anikó, aki a zeneszerző, zenetörténész portréját írta, és Tihanyi Gellért, valamint hangszeren Horváth Kornél, Szakcsi Lakatos Béla. Mindenkit szeretettel várnak a Paulay Ede utca 2. szám alá, ahol a ezekben a napokban nyitotta meg kapuit a Take Five nevű új jazz klub.


Három éven keresztül évi 25 millió forinttal kívánja támogatni Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Jazzművészek Társaságát. Az erről szóló támogatási szándéknyilatkozatot a miniszter 2007. november 23-án írta alá és adta át a társaság képviselőinek a Columbus Jazzhajón.

 

Megnyílt a Take Five jazz klub. December 26. és 30. között a Magyar Jazzművészek Társaságának zenekarai játszanak a klubban.


Szakcsi Jr koncertje a párizsi Jazzycolors Fesztiválon.


A New Gypsy Jazz élőben a BBC-n.

     
Lantos Zoltán Babos Gyula Kaltenecker Zsolt Horváth Kornél Berki Tamás Balázs Elemér Fekete-Kovács Kornél Ifj. Szakcsi-Lakatos Béla Dés László Barcza Horváth József Borbély Mihály Oláh Kálmán