|
Ismét lehet pályázni a Lakatos Ablakos
Dezső jazz előadóművészi ösztöndíjra!
A kulturális tárca 2005-ben először hirdetett ösztöndíjat fiatal
jazz előadók számára. A Lakatos Ablakos Dezső nevével jelzett ösztöndíjra
olyan, 1975 után született jazz zenészek pályázhattak, akik saját
repertoárral rendelkeznek, valamint az adott hangversenyévadban
legalább 10, különböző műsorú, tiszteletdíj nélküli koncertfellépést
teljesítenek.
Az ösztöndíjat évente három jazz előadó kaphatja meg.Tavaly a következő
jazz zenészek kapták meg az elismerést a Columbus Jazzklubban megrendezett
díjátadó ünnepségen:
Lakatos Róbert (zongora)
Mohay András (dob)
Zana Zoltán (szaxofon)
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ösztöndíjas pályázatot
hirdet fiatal jazz előadóművészek részére a 2006-os évre. (Az ösztöndíj
naptári évre szól.)
Az ösztöndíj célja: hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson
a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen szólista pályájukra
való felkészülésükhöz.
Az ösztöndíjak odaítéléséről a nemzeti kulturális örökség minisztere
által felkért szakmai kuratórium dönt.
Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő
Pályázhatnak: 1976. január 1. után születettek
Az ösztöndíj bruttó összege : 70 000 Ft/hó
Az ösztöndíjat egy éves programmal lehet megpályázni. Az ösztöndíj
több személynek megosztva is adományozható, egy pályázó legfeljebb
három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjasnak a pályázati évben,
illetve a pályázati évben kezdődő hangversenyévadban (2006. januártól
2007. augusztus 31-ig) minimum 10, különböző műsorú, tiszteletdíj
nélküli koncertfellépést kell teljesítenie és igazolnia a hangversenyirodákkal
kötött szerződés másolatával és az előadás hivatalos programjával.
Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről két
alkalommal kötelesek beszámolni. Az ösztöndíjas vállalja , hogy
fellépései alkalmával feltünteti, hogy Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjas.
A pályázatot elnyert ösztöndíjasokról a hangversenyrendező irodák,
a fesztiválszervezők és a külföldi magyar kulturális intézetek tájékoztatást
kapnak.
A pályázati kérelemhez csatolni kell:
1./ Szakmai önéletrajz
2./ A főiskolai diploma másolata
3./ A pályázó művészeti területén dolgozó két elismert tanár, vagy
művész ajánlása
4./ A pályázó repertoárjának listája, amely lehetőség szerint tartalmazzon
saját szerzeményeket is
5./ Adatlapot.
A kuratórium döntése alapján ösztöndíjat kaphat kivételes esetben
kiemelkedő tehetségű fiatal jazzmuzsikus főiskolai végzettség nélkül
is.
A pályázatokat a Filharmónia Budapest Kht. irodájában kell benyújtani
személyesen munkaidőben vagy postai úton. Felelős munkatárs: Horváth
Jerne.
Cím:1066 Budapest, Jókai utca 6., Telefon: 302-4961
Beadási határidő: 2006. február 28.
Az elbírálás határideje: a beadási határidőtől számított legfeljebb
40. munkanap.
Az ösztöndíj megvonható, ha az ösztöndíjas vállalt kötelezettségének
nem tesz eleget.
A pályázati kiírás és adatlap beszerezhető a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma ügyfélszolgálati irodáján és letölthető a
minisztérium honlapjáról (www.nkom.hu).
Budapest, 2006. január
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
2006. 01. 25.
|